Ghiurca Valentin - Bemutatkozás

1975 nyári melege meghozta édesanyám számára a születésem nehéz fájdalmait. „Amikor az első sérések (fájdalmak) levettek az ógredába (udvar) voltam, és hétvége lehetett, mert épp akkor haladt el a házunk előtt az a teherautó, amely a sántérról (munkatelep) hazaszállító munkásokat hozta. Este már hívtuk es a bábaasszonyt, hogy segítsen világra jönnöd”. Én voltam édesanyám hetedikként megszült gyermeke.

 

Ahogy a csángóknál szokásos volt édesanyám is kilenc gyermek születési fájdalmait szenvedte el, ebből haton nőttünk fel és jelenleg négyen vagyunk életben. Édesapám kőművesként dolgozott a környező városokban, mint pl. Bákó, Onyest vagy a messzebb levő Csíkszeredában. Édesanyám, szegényes körülmények között, a darabka földjeink megdolgozásával foglalkozott és nevelgetett, a külsőrekecsini kis, vályog házikónkban. Nekem és a testvéreimnek, nyolcéves korunkig a jószágok legeltetése volt a feladatunk, utána már kapanyélre kerültünk. A mezei munka mellett iskolába is jártunk és nem fordítva! Igyekeztünk románul megtanulni, mert a falu határain kívül már románul kellett beszélnünk.

Szüleink sose beszéltek Magyarországról, az iskolában tanultunk földrajzot, és tanultunk R.P. Ungariáról mint szomszédos országról, de senki sem említette, hogy az általunk beszélt nyelv Ungáriában hivatalos nyelv. Az iskolában akkoriban egy kis könyvtár működött (jelenleg megszűnt), ahova ötödikesként léptem be először és néhány barátommal versenyszerűen olvastuk a rendelkezésre álló könyveket (Jules Verne volt a kedvencem). Állandóan olvastam és ennek hatására édesanyám, nehezen, de beleegyezett, hogy középiskolába mehessek.

1989-ben felvételiztem Bakóban, a 4-es számú Kémiaipari Líceumba. Ceausescu leverésével a helyzet megváltozott, és édesapám egyre nehezebben tudta fizetni a kollégiumi ellátásom.

1991 júliusában a Rekecsin patak árvize elárasította a falunkat és a környező falvakat. Többek között, Erdély magyar lakossága és a magyarországiak is, újabb és újabb segélyeket szállítottak a természeti csapás helyszínére. Egy erdélyi fiatal teológus segítségével 1991-ben sikerült bekerülni, a Borbáth Erzsike néni vezetésével, működtetett csángóoktatási programba.

Bákóból, a csíkszeredai „Székely Károly” Könnyűipari Szakközépiskolába iratkoztam át, és 1995-ben leérettségiztem.

Csíkszeredából, az utam Budapestre, a Nemzetközi Előkészítő Intézetbe vezetett, ahol egy évig, bölcsészkaron készültem.

1996-ban a Gödöllői Szent István Egyetem Jászberényi Főiskolai Kar művelődésszervező szak nappali tagozatára nyertem felvételt, ahol 2000-ben művelődésszervező szakának néprajz és kommunikátor szakirányú képzésnek megfelelő főiskolai oklevelet szereztem.

Főiskolai éveim alatt és utána szervezéssel, mint példáúl a külsőrekecsini tánctábor és fesztivál szervezésével foglalkoztam illetve rádiózással (Budapesti Civil Rádió, főiskolai rádió), újságszerkesztéssel (főiskolai Zsebzsiráf, Külsőrekecsini Curierul Sperantelor Noastre), videotechnikával (szakdolgozat Jászberényi Csángó Fesztivál Története 30p, filmpályázat Sztrigójak 7p), ifjúsági szervezetekkel (Apáczai Csere János Szakkollégium alapítása, Via Spei, MIK, MISZSZ, MCSMSZ)

 

2000. január elsején, feleségül vettem egy tizenegy gyermekes csángó család egyik lányát, Bálint Krisztinát.

2000 decemberében reszt vettem a Csángó Cselekvési Terv megfogalmazásában és ennek következtében 2001-ben, Külsőrekecsinben, beindítottuk az iskolán kívüli foglalkozásokat, amellyel kezdetét vette a jelenleg is működő Csángó Oktatási Program.

2001 augusztusában megszületett az első fiam Valentin és kölcsönpénzből, a feleségemmel megkezdtük, egy külsőrekecsini kis házikó építését.

Szociális nehézségeink miatt 2002 őszén a családommal Budapestre költöztem.

2002 és 2008 között, Budapesten, különböző albérletekben laktunk és a többi csángó vendégmunkáshoz hasonlóan, dolgoztam, mint: kőműves, burkoló, kertész, irodavezető illetve takarítóként is.

2003-ban megszületett a második fiam, Sebestyén és a gazdasági helyzetünk továbbra sem igazán javult.

2008-ban, családomat Budapesten hagyva Olaszországban vállaltam munkát, amely eredménye, egy felejthetetlen családi nyaralás volt, Velencében, Velence környéki strandokon illetve az észak olaszországi Alpokban.

Olaszországból visszatérve Budapestre, 2008 őszén, úgy döntöttünk, hogy hazatérünk Moldvába az időközben lakhatóvá tett, külsőrekecsini kisházunkba. A kisebbik fiam óvodás, a nagyobbik már elsős volt, és a román nyelv megtanulásával küszködött.

2009 tavaszán az MCSMSZ-nél kezdtem el dolgozni, mint tanító a Dumbravén (Újrekecsin), új oktatási helyszín beindításával és október 3.-án megszületett a harmadik kisfiam, amelyet Sándor névre kereszteltünk.

2011 tavaszán, a két különböző balesetben elhunyt testvérem után, hetven évesen elhunyt édesanyám is (Kati néniként ismert, külsőrekecsini népdalénekes és adatközlő).

2011 nyarán, néhány külsőrekecsini fiatal segítségével létrehoztuk a Külsőrekecsinért Egyesületet és segélyszállítmányok kiosztása mellett, több, közösségsegítő tevékenységet is végzünk.

2011 őszén a dumbravéni oktatási helyszínt, új tanár vette át és én átértem a hely hagyományok visszatanításához. A külsőrekecsini Gyermekek Házához (Magyar Ház) kerültem, ahol többminden mellett a népdal és a néptánc tanításával foglalkoztam. Több mint ötven külsőrekecsini és dumbravéni gyermek sajátíthatta el feledésbe merülő táncainkat. Gyerekeink, a többi tanár segítségével több táborban is részt vettek, ahol bemutathatták hagyományainkat.

2012-ben, többek között, az én és feleségem vezetésével a Külsőrekecsini Fiatalok Tánccsoportja részvett a Gödöllőn megszervezett Külhoni Magyarok Találkozóján is, ahol, többszörös fellépéseinken nagy elismerésben részesültünk.

2012/2013 iskolai év kezdetével, a bákói helyszínt vettem át, ahol közelebb kerültem a többi csángó falvakból kikerülő fiatalokhoz.

 

Bákó, mint oktatási helyszín.

A csángó falvainkban gyakori, hogy az iskolák, csak a nyolc általános képzés befejezéséig nyújtanak lehetőséget. A családok mindegyike igyekszik lehetőségei szerint továbbadni gyermekét, hogy legalább a tíz éves általános képzést biztosítja. A legtöbb fiatal a Bákó várasát válassza, ahol több gimnázium és továbbképző is létezik.

A gimnáziumban bekerülő fiatalok kérvényezniük kell a magyarnyelvű órákat, hogy a magyarnyelv, mint anyanyelv bekerülhessen a naplóba. Mivel, hogy agy gimnáziumra eső kérvények száma nem előzi meg a hetet, egy központi helyszínen biztosítjuk az igénylőknek a magyarnyelv tanítását. Ehhez, a „Letea” gimnáziumhoz tartozó „Ion Luca” általános iskola biztosít helyszínt, ahol jelenleg heti három alkalommal, napi két óra a kérvényezett és megengedett keret.

Jelenleg huszonhárom fiatal jár a magyar órákra és ez egy nagyon kicsi töredéke azon gyerekeknek, amely kikerülnek a csángó falvainkból.

A bákói helyszín egy nagyon fontos helyszín kell, hogy legyen a Csángó Oktatási Programban, mivel, hogy az általános iskolából kikerülő gyerekek többsége itt folytatja tanulmányait, és ha nem tájékoztassuk, irányítjuk kellőképpen a magyar nyelv továbbtanulásában, akkor épp olyan pillanatban szűnik meg a magyarsággal való kapcsolattartás, amikor a legnagyobb szüksége lenne rá. Azért mondom ezt, mert olyan környezetben kerülnek ezek a gyerekek, ahol a többi gyerek, román anyanyelvű és a csángó gyerekek beilleszkedése, magyarként, nagyon nehéz. Ez okból a legtöbb gyermek elutasítja magyarságát, és eggyé akar válni új osztálytársaival, új barátaival.

Szüksége van egy kísérő, identitástudat nevelő, megőrző, erősítő tevékenységre, ahol magyarként élhet tovább.

Szükség van egy moldvai magyar kultúrát felemelő, alapot biztosító, nyilvánosság elé táruló intézményre a csángó térség központjába, Moldvába, Bákóba.

 

Külsőrekecsin, 2012-12-04