Gajdári Karácsony

December... hideg... köd... csend... havazás... vakító fény... jégcsapok... korcsolyapálya a ház előtt... És mégis... a szívekben meleg szeretet... béke van...valami történni fog...minden bizonnyal...Valami megváltozik bennünk... mert ünnep van... Én pedig...arra gondolok...tényleg azért kell... az ünnep... hogy többet mosolyogjunk...kedvesebbek legyünk...s zeressünk... vagy megbocsájtsunk...?!?

Készülődtünk is a nagy napra, ahogy az megvan írva, énekeket, versikéket tanultunk, aztán fenyőfát is diszítettünk, angyalkát, csillagot, gyertyát, angyalhajat vágtunk és ragasztottunk, mindezt, csakis színes papírból. Talán a legnagyobb élményt a fenyőfa öltöztetése nyújtotta, amikor a gyerekek kézimunkája egyenként felkerült a fára, aztán napról napra csak szaporodtak a szebbnél szebb karácsonyfa díszek. És persze a jóból sosem elég:

„Ma mit készítünk tani, mert még tér a fára?!” kérdezték a gyerekek reggelente, ahogy a szűk előszobából beözönlöttek a pici osztályterembe. És csak terveztünk, ötleteltünk, rajzoltunk, vágtunk, ragasztottunk, fűztünk és gyönyörködtünk. Közben pedig énekeltünk, szavaltunk, meséltünk. Így telt el a december...

Aztán eljött a nagy pillanat, amikor mindannyian összegyültünk a gondosan feldíszített karácsonyfa köré és együtt énekeltünk, verset mondtunk, uráltunk, a végén pedig természetesen ajándékoztunk. Együtt örültünk, azért, hogy összegyűlhettünk, ünnepelhettünk, gyertyafényben egymás szemébe nézhettünk, boldog karácsonyt kívánhattunk. Volt ott egy szőke kislány, aki búcsúzáskor, odajött hozzám, mélyen a szemembe nézett, és szépen, érthetően, magyarul, odasúgta nekem "Köszönöm szépen tani", aztán megölelt.  Nekem ez jelentette a legnagyobb ajándékot. Nem egy tárgy, egy dolog, hanem egy szívből jövő ölelés.

 

És akkor...arra gondoltam...hogy sikerült elérni...azt hogy...Valami tényleg történjen...hát megtörtént...a jégcsapok elolvadtak...a tűz feléledt...mert azért a "pazsár"...nem alszik ki sziveinkben...ha december elmúlik... és jön a január...

 

Gajdár,  2012. December

 

Papp Enikő Kinga és Botos Erzsébet tanítónénik