Gajdári bemutatkozás

Tókos Norbert vagyok az új tanító bácsi Gajdárban. A Hargita megyei Szentegyházáról származom, 1993.08.20-án születtem Székelyudvarhelyen, a néptánc a zene mindig is vonzott. No de kezdjem az elejétől: a középiskola elvégzése után egy évvel jelentkeztem, hogy szeretnék hagyományőrzést oktatni, elfogadták a jelentkezésem és Gajdárban kezdhettem el az oktatást. Amikor legelőször megérkeztem a faluba nagyon megtetszett, jó helynek ígérkezett és az is! Egy deszkakerítés bádog kapuval itt álltunk meg nyílik a kapu kedves szavak szép udvar és egy takaros kis vályogház várja az új jövevényt. Beléptem az ajtón és megpillantottam az osztálytermet ahol az elkövetkező tanévben fogok tanítani.

 

 A falubeliek nagyon kedvesek voltak, a gyerekek kíváncsian várták az új tanító bácsit. Az utcán bármerre indulok a mezőre siető emberek megállnak és a köszönésre így válaszolnak: „Adjon a Mária!” Iskolán kívül a magyar háznál oktatok ahová foglalkozásra az óvodától kezdve járnak a gyerekek.  Másfél hónap „régiséggel” a hátam mögött az az érzésem, hogy jól megértjük egymást a gyerekekkel, a falubeliekkel és a kollégákkal is egyaránt. Óriási lelkesedéssel és kíváncsian vágtam bele a tanévbe és ez nem lankadt a letelt másfél hónap után sem.

 Ez a munka számomra kihívás, de szeretem a kihívásokat, ha netán nem lenne, jó a hangulatom a gyerekek azonnal gondoskodnak róla, hogy ez változzon, nagyon nagy erőt tudnak adni a lelkesedésükkel és a vidámságukkal. Minden kedves kollégának és olvasónak egy eredményekben, sikerekben gazdag tanévet kívánok.