Berka táncház negyedszer, Lészpeden

Immár negyedik alkalommal látogatott el Lészpedre a Berka együttes, hogy a lészpedi magyar oktatásban résztvevő gyerekeket, ez alkalommal a szüleikkel együtt, időutazásra „invitálja”.

Mert minek is lehetne nevezni azt a folyamatot, amikor a most cseperedő generációt olyan hangulatba csomagoljuk, amilyenben csak anyókáiknak volt részük több, mint ötven esztendeje. Ezért volt oly hangos a lészpedi állami iskola magyar szakterme folyó év január 21-én, amikor a „sok jó ember kicsi helyen elfér” szólás is a legfelsőbb határait feszegette. Hat zenész és egy oktató, tíz vendég, több, mint ötven gyerek és majd ugyanennyi szülő igyekezett oly módon kihasználni a magyar szakterem befogadóképességét, hogy közben ne zavarjon másokat. A hangulat egyhamar a tetőfokára hágott és a népviseletben táncoló gyerekek, a hagyományos hangszerekkel előadott tradíciónális ritmusok, a körben ülő, vagy álló szülők a valamikori táncházak hangulatát idézték meg.

A gyerekek népdalcsokorral és lészpedi kaláccsal fogadták a táncosokat, zenészeket és vendégeket, rövid bemutatkozás után pedig belendült a Berka együttes oktatója és kezdetét vette a három órán keresztül szünet nélkül álló bál. Fábián egyhamar a szülők kedvencévé lett, ezért nem is lehetett a szülőket a szomszédos teremben megterített asztalok mellett sokáig tartani, mert amikor hallották, hogy a tanteremben a szó legszorosabb és legpozítivabb értelmében áll a bál, azt nekik is látniuk kellett. Ott álltunk az egészen, ámultunk és bámultunk, igen nagy csudadolog volt Lészpeden! A gyerekek megállás nélkül követelték a már ismert táncokat és játékokat, egyiket a másik után, az áldott zenészek meg csak fújták és húzták, pengették és ütötték, ki ahogyan érte a gyereksereg hatalmas örömére. Volt ott Ördög útja, Brasoveánka, Pálmácska, Floricsika, Kecskés és még ki tudja hány szerba, megtarkítva gyerekjátékokkal, így a kecske is elment a kis kertbe, a férgek is táncikoltak, majd szép lassan lecsípték az egészet. A szülők, gyerekeiket jól ismerve örömmel ismerték el, hogy gyerekeiket ritkán látták ilyen felhőtlenül szórakozni, és mindezt szervezetten, oktató-nevelő jelleggel. Az amúgy csendes, visszahúzódó, más leánykákkal csak alig barátkozó elsős kislánynak meg közben jobbra-balra táncolt a „ruhája” szőke fejecskéjén, a nyakában a gyöngyök fáradhatatlanul zizegtek és amíg a zene szólt, addig folyamatos mozgásban tartotta őket kis gazdájuk. Mondta is az édesanyjának két tánc közt, amúgy, levegő után kapkodva: Jaj édesanyám, életemben nem „disztrálódtam” (szórakoztam) ilyen jól! Mielőtt véget ért volna a tánc, utoljára még egy „párosító” is terítékre került, ahol hatalmas ujjongással és tapssal nyugtázták a gyerekek a középen servéttel táncoló leány, vagy gyerek választásait.
Nem is kellett altatás egy gyereknek sem, az utolsó tánc ritmusára indultak haza, fülükben a melódiával.

Az együttes tagjai a fárasztó nap után, a gyerekeknek szerzett öröm energiájával feltöltődve, még hajlnalig nótáztak és muzsikáltak a „nagymajtényi síkon”, de ez már egy másik történet...
Kedves Berka együttes, köszönettel és tisztelettel kérlek benneteket, gyertek el, járjatok meg máskor es!

Szeretettel, Márton Attila, lészpedi tanító bácsi

A szombat este nagyon szép volt. Táncoltunk, énekeltünk, ettünk, ittunk és kacagtunk. Eljöttek az muzsikásak és énekeltek a kobozon, dobon, furulyán. Sokat táncoltunk, jól éreztük magunkat. A gyermekek tanultak új táncokat, ők voltak a közepében és az emberek, édesanyák és édesapák a szélén. Este kilenckor indultunk haza és feküdtünk le, azért, mert annyit táncoltunk, hogy elálltak a lábaink.

Antal Krisztina, Lészped


2011.02.08.