Boldog vagy, mert hittél!

Ez az üzenet fogadta a moldvai csángómagyarokat, amikor május 18-án hajnali fél hétkor, rákanyarodtak a csíkdelnei eltérőnél a napkeltében száradó poros útra. Az éjszaka három órakor indult zarándokok járművei, ráérős és ugyanakkor kiszámított pontossággal poroszkáltak Csíkdelnén keresztül a csíksomlyói kegytemplom, ekkorra már napsugárban fürdő méltósága irányába.

A mindenki számára ismerős Pusztináról közel negyvenen érkeztek Nyisztor Ilona és Tinka vezetésével. Őket követte a lészpediek legnépesebb csoportja, több mint hatvan személy, Kertész Daniella és Márton Attila vezetésével. Diószénből 19 katolikus zarándokot hozott Boros Rezső, a klézsei Tyúkszer falurészből 14-en csoportosultak a 23 pokolpataki hívővel Duma András szervezésében. Még voltak heten Lujzikalagorból Szász Csilla vezetésével és 17-en Somoskából is érkeztek Benke Paulina irányításával. A moldvai magyar oktatási program keretében igyekeztünk a „somolyói” búcsúra érkező moldvai magyarságot összefogni, parkolási engedélyeket és felhajtási engedélyeket időben beszerezni, hogy egységesen és szervezetten vágjunk neki a Kissomlyó és Nagysomlyó hegyek nyergének.

A moldvai magyarok már reggeli tíz órakor hadrendbe álltak és szentes énekeikkel indultak megostromolni a magyarok nagyasszonyát, a boldogságos szűz Máriát: „Itt van anyánk Mária, mint a hóvirág. A szentlélek áldása szállott le reánk. Nem vagyunk árvák, van édesanyánk. Ki a magas mennyekből gondot visel ránk…”

A pusztinai asszonyok megadták a hangot, a lészpedi leánykagyermekek ráhangolódtak és „bátran” énekelték utánuk az egész „strófát”. Így kapaszkodtak unokák és anyókák, kígyózó vonalban a Kissomlyó hegyének oldalában. Mire egy rózsafüzért is elmorzsoltak a vétkek bocsánatáért, már fent is voltak a nyeregben. Innen már szinte repült az idő, ismerősök járták meg, aztán imádkoztak, majd a lengyel páter beszélgetett és megkönnyezték a himnuszok sorait. Keresztet állítottak és föl is szentelték, itt már a diószénieknek jutott a főszerep. Szinte mondanám, mint a gyermekeknek a mondókát: ez kitalálta, az a Csoma Gergely megfaragta, aztán Király Lajos idehozta és nem, nem megette, hanem a diószéni csángó megénekelte.

Hihetetlen lelki békében szálltunk „bé” a hegyről, Csaba testvér pedig a „legszépebb prédikáciát” mondotta a csángó misén. Hittel fölvértezve tért virrasztani a moldvai csángómagyarok csoportja, hogy hajnalban elinduljon a kálvárián kifele, a felkelő napot köszönteni. A virrasztás olyanra sikerült akár egy révület. Háttérben zsongott a rózsafüzér, a Máriácska megérintett és megjelent Erzsébet is:

Boldog vagy, mert hittél!

mondta Erzsébet Máriának...

„Mária, segíts hinnem, add nekem a te hitedet. Mondd meg nekem, mit jelent Fiad föltámadásában hinni.”

„Jó, hát elmondom neked, és ne felejtsd el! Ha látod, hogyan dönti le a vihar az erdőket, hogyan rombolja le a földrengés a városokat, hogyan falja föl a tűz a házadat, mondd magadnak: hiszem. Hogy az erdő ismét kinő, a föld ismét megnyugszik, és a házamat újra fölépítem.”

Kedves Keresztapa, Keresztanya! Kedves támogatónk és tisztelt munkáltatónk. A csíksomlyói búcsú üzenetét megértettük, a Babba Maria mindent elmondott. Ezzel az üzenettel és hittel térünk haza Moldvába. Pusztinára, Lészpedre, Lujzikalagorba, Somoskára, Klézsére, Pokolpatakra és Diószénbe, ebből a hitből viszünk részt mind a 28 oktatási helyszínnek. Nem, ez nem elírás, manapság már 28, mert Újfalu és Szőlőhegy, de ez már egy másik mese, avagy mise. Mert egy új moldvai magyar oktatási helyszín csak megér egy misét…

Szeretettel,

Márton Attila, lészpedi tanító bácsi