Nem hivatalos látogatáson

Potapi Arpad Janos allamtitkarSzombaton Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár és dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat ügyvezető alelnöke nem hivatalos látogatás keretében ellátogattak a moldvai Lészpedre.

A lészpedi elemi iskolában fogadtuk a küldöttséget Bilibók Jenő kollégámmal, akivel éppen a harmadik és negyedik osztályok számára készülő kerettantervvel dolgoztunk. A valamikori régi magyar iskola épületében kialakított szaktanteremből átmentünk a „nagy” iskolába is, ahol a csupasz falakon csak az aktuális tanév három rendezvényéről „árulkodnak” a képek, melyek dokumentálják a magyar oktatásban résztvevő tanárok és tanítványaik részvételét ezeken az eseményeken.
A kellemes hangulatban zajló látogatás Rácsilában, a nemrégiben saját erőből kialakított kis magyar oktatási központban folytatódott, itt vendégeinket a tanítók ropival, üdítővel és kávéval fogadták.
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár meggyőződése, hogy több ilyen és hasonló iskolát kell kialakítani Moldvában, hogy az oktatók még eredményesebben dolgozhassanak és ebben a mi aktív segítségünkre is számít. Úgy gondolja, hogy az elképzelést és az oktatási programot magasabb szintre kell emelni, annak érdekében, hogy ne csak amolyan tűzoltás és szélmalomharc legyen, hanem egy olyan erős program, ami nem csak, hogy a jelenlegi nyelvi állapotokat képes megőrizni, hanem akár a kétnyelvű iskolázást is lehetővé teszi.
Távozáskor apró ajándékokkal kedveskedtünk nekik (servét, Csengáttyű) és egy olyan dossziéval, amely az oktatási helyszínek listája, oktatóink és hagyományőrzőink elérhetőségei mellett tartalmazza a tervezett elvárásokat és feladatokat, az iskolai magyar órákat, valamint az AMMOA és KEMCSE hivatalos levelét is, amelyben egy hivatalos találkozóra invitálják az államtitkár urat.

Márton Attila lészpedi tanító bácsi
RMPSZ csángó oktatási koordinátor