Egy fecske nem csinál tavaszt, de hirdeti azt…

A Magyar Köztársasági Érdemrend, ezüst érdemkeresztjét vehette át Monica Ioniţă, aki a Lészped-i I-VIII. osztályos iskolának volt igazgatónője egészen az eltelt tanévig. Lészpeden találkozott először a csángóföldi magyar nyelvoktatás problematikájával. Felismerve a közösség reális igényét, elősegítette a magyar nyelvtanulás lehetőségét, állandó szaktermet biztosított a magyar nyelvoktatásra, és ez a szakterem, azóta is a lészpedi magyar oktatás és minden ezzel kapcsolatos tevékenység piciny fészke.

 

A magas állami kitüntetésre teljesen jogosult a csángóföldi lészpedi iskola volt igazgatónője, hisz készségesen segítette a Lészpedre kihelyezett magyar tanító, Márton Attila munkáját, utódjának is meghagyva, hogy megkülönböztetett figyelemmel kísérje és támogassa a magyar oktatást.

Mint mondja semmi mást nem tett, mint amit egy pedagógusnak tenni kell. Schmitt Pál Magyar köztársasági elnök, a Magyar Köztársasági Érdemrend Ezüst érdemkeresztje kitüntetéssel ismerte el Monica Ioniţă tanárnő, volt iskolaigazgató munkáját.

Oláh Gál Elvira a Csíkszeredai Magyar Főkonzulátuson beszélgetett Monica Ioniţă volt igazgatónővel, aki szeptember nyolcadikán vette át a kitüntetést:

- Úgy érzem mindazért, amit tettem, túl sok ez a kitüntetés, ezért köszönöm a köztársasági elnök úrnak. Mi tulajdonképpen keveset tettünk, csak annyit, amennyit tennünk kellett. Azért tettük, mert szeretjük a gyerekeket. Köszönettel tartozom Márton Attila tanítónak, aki Lészpedre kerülve meg tudta velünk értetni, hogy mit is jelent az, hogy csángó-magyar. Aztán magyarországi barátainkkal együtt, úgy gondolom, csodálatos, amit sikerült értük tenni… (…)

Hallgassa meg Oláh Gál Elvira kapcsolódó beszélgetését Monica Ioniţă tanárnővel, amely a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában hangzott el: