Áldjad Üdvözítődet - Karácsonyi műsor és félévzárás Nagypatakon

Közel ötven gyerekkel és szüleikkel ünnepeltük meg a 2011-es karácsonyt. Jelen voltak még az ünnepségünkön az igazgatónők, a helyi polgármester és néhány tanárkollégám. Egy rövidke de tartalmas műsort próbáltunk összeállitani a gyerekekkel, melyre már hetekkel azelőtt elkeztük a felkészülést. A magyarórán résztvevő gyerekek sok szép verset mondtak el, énekeltek és táncoltak.

 

Az előadás után köszönetet mondott az igazgatónő és a polgármester is. Majd következett a mindenki számára várva várt pillanat, az angyaljárás.
Minden gyerek személyreszabott ajándékot kapott, melyekért köszönettel tartozunk támogatóinknak, a keresztszülőknek.
A szülőket is sikerült megajándékozni üdvözlőlapokkal és karácsonyi zenét tartalmazó lemezekkel.
„Pózálódás” után alkalom adodott arra, hogy megkostoljuk a közösen elkészitett mézespogácsákat, szaloncukrokat.
Nem hosszú de annál kellemesebb hangulatban tölthettük el közösen ezt az időt, ami tulajdonképpen nem csak karácsonyi ünnepség, hanem félévzárás is volt egyben.
Eredményekben gazdag új évet kivánok!

Botos Erzsébet

2012.01.30.