Bemutatkozás

kepBódi Viktória vagyok, családom Magyarországon, a Zala megyei Belezna községben él, tősgyökeres paraszti családból származom. 30 éves vagyok, egy nővérem van. Egyetemi tanulmányaimat az ELTE Bölcsészettudományi Karán esztétikából és a Miskolci Egyetemen kulturális antropológiából végeztem. Angolul és franciául beszélek.


A 2015/16-os évben a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként az erdélyi Szészrégenben végeztem identitáserősítő és közösségfejlesztő tevékenységet. Az itt eltöltött idő alatt alkalmam nyílt résztvevőként átélni a szórványmagyarság mindennapi életét, melyből életbölcsességet, segítőkészséget, türelmet tanultam. Ezen idő alatt sikerült megismernem és jó kapcsolatot kialakítani a gyimesi és moldvai csángómagyarsággal, többször látogattam moldvai falvakba, ahol nagyon megérintett a csángó emberek életmódja, kultúrája, a gyermekek egyszerű és őszinte lelkülete. Úgy érzem, hogy a következő tanévban Pusztinán hathatósan tudom segíteni az Oktatási Program tanító, közösségkovácsoló és megmaradást erősítő munkáját. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen fontos és egyben bonyolult az identitáskeresés, – formálás kérdése, és, hogy ez milyen jelentőséggel bír a diaszpórában és szórványban élők számára.
Az életem része a hagyományos népi kultúra megőrzése, ápolása, és azt gondolom, hogy ennek segítségével, a gyökereink erősítésével olyan értéket tudunk felmutatni, mely alkalmas egy közösség életének összefogására, és melyre alapozva újabb nagyszerű dolgokat lehet végbevinni.
Tíz éve néptáncolok és tanulmányutaim, utazásaim során kellő tudást gyűjtöttem a Kárpát-medence kulturális világáról, népszokásairól, paraszti hagyományrendszeréről. Római katolikus vallási nevelésben részesültem, fontos számámra az élő hit megélése. Úgy gondolom, hogy az egyre jobban elszürkülő, anyagias, lélektelennek látszó világunkban fontos visszatekinteni gyökereinkre, újra felfedezni a népi kultúrát, megállni egy-egy percre értékkincse előtt.
Mindeme tapasztalatnak, szellemiségnek és gondolkodásnak birtokában úgy gondolom, hogy minden magyarnak kiemelt figyelmet kell fordítania a csángók sorsára, életére, hiszen egyrészt nagyon sokat tanulhatunk kitartásukból, teherbírásukból, akaratukból – magyarként való megmaradástudatukból; másrészt fokozott segítséget érdemelnek életmódjuk megtartásához, kultúrájuk ápolásához és gyermekeik tanításához. Ezért érzem úgy, hogy az előttünk álló tanévben a moldvai csángómagyarok közt a helyem, hogy gyermekeiket magyar beszédre, írásra, játékokra tanítsam.

Bódi Viktória