Lujzikalagori gyermekek Lészpeden (Pillangó-tábor)

DSC 0495aVasárnap a déli harangszó után indultam vissza Lujzikalagorból Lészpedre. Az autóban szokatlanul nagy volt a csend, szinte zavart. A rádiót tekergettem, keresgéltem egy kicsit az adók között, de egyik sem tudta az eltelt egy hét gyermekzsivaját produkálni, pótolni.

A csend olyan mértékben kezdett nyomasztani, hogy a telefonomhoz folyamodtam segítségért, ebben megtaláltam a gyermekek kedvenceit, az éppen aktuális mini-popsztárok slágereit. Egy 12 éves Bibi nevű leánykocska csokis melódiája kezdte feloldani a kényelmetlen csendet, de ekkor meg előtörtek az emlékek.

DSC 0342aA nagyobb lányok zokogva borultak a vállamra a Patakban (ez Lujzikalagorban a közismert találkozóhely), mikor kipakoltam őket az autóból. Jómagam zavartan próbáltam mosolyogva csitítani a kamaszodó lányokat, hogy találkozunk még, jövő héten is jövök. A kisebbek csak szomorúan könnyeztek, én meglepődve próbáltam bemérni, mikor változott meg a korábban még tele torokból, vidáman éneklő csapat hangulata ilyen meredeken. Butaság, ezek örömükben zokognak, végre nem fogok reggelente ébresztőt, esténként takarodót fújni nekik és napközben nem lesz aki folyamatosan fegyelmezze, hogy ezt nem szabad, ezt csak így szabad, figyelj oda, ne menj oda és egyéb felnőttektől megszokott formulák, melyekkel a felhőtlenül nyaraló gyermekek mindennapjait próbáljuk megkeseríteni. Szerencsére elég sikertelenül, egészséges védelmet építettek ezekbe a mai csemetékbe, hiába az emelkedett hangvételben előadott szigorú szabály, a mosolygós gyermekarcú buksik csak a számukra emészthető részt dolgozzák fel.

DSC 0197aJúlius 24-31 között a Lészpedi Oktatási Központban táboroztak a lujzikalagori gyermekecskék és leánykocskák közül, mindazok, akik az állami iskolában, kérvénnyel vagy kérvény nélkül, de folyamatosan és rendszeresen látogatták az iskolai magyar órákat. Hát lenne mit mesélni, bizony megvoltak a 2015/2016-os tanévnek a maga szépségei, nehézségei és megpróbáltatásai a lujzikalagori iskolában is, de a 41 tanulóból 18 igencsak ragaszkodónak és kitartónak bizonyult, őket láttuk vendégül a Lészpeden, a Pillangó-táborban.

Hogy miért Lészpeden és nem Magyarországon? „Há’ aki nem tuggya, az jöjjön el s nezze meg, milyen a mink falunk” szokták mondogatni a lészpedi gyermekek büszkeséggel a vendégeknek, és igazat kell adnom nekik. Habár nálunk nincsen Vidámpark vagy wellness centrum, de szinte minden egyéb adott ahhoz, hogy a gyermekek jól érezzék magukat: szépen berendezett gyermekszobák, igazi magyar szakterem, játszóhely, barátkozó helyi gyermekek, elegáns étkező, pálmafás strand, táncház, befogadó katolikus közösség és hercegi erdő, ámbár igaz, hogy Cinema City hiányában csak egy hatalmas kivetítőn szaladgál Vuk, Kag fia, összes magyar mesehősével egyetemben.

DSC 0192aEgy ilyen lészpedi Pillangó-táborra rá kell készülni. Rá kell készülni a gyermekeknek, mert különféle gúnyák kellenek szekerezni, bográcsgulyásozni, feredni, szerepelni és táncolni, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Rá kell készülni a szervezőknek is, mert a Lészpedi Oktatási Központ még nem egészen kacsalábon forgó palota. Sok dolog lesz vele, míg kívül-belül sikerül teljesen gyermekbaráttá varázsolni. A hangulata már megvan, iskolaidőben és nyári vakációban is tele van élettel, gyermekzsivajjal. A többi majd szépen lassan, rendben meglesz.

 

Márton Attila, lészpedi tanító bácsi