IX. Lackó Katalin Pusztinai Népdalverseny

unnamed3Vasárnap, november 4-én, kilencedik alkalommal rendeztük meg a Lackó Katalin Pusztinai Népdalversenyt, ahol a gyermekeink bemutatták énektudásukat.

Nagy öröm volt látni, hogy mennyire jól felkészültek és szép pusztinai viseletbe énekelték úgy a szabadon választott éneket, mint a zsűri által kijelölt éneket is. A két kategória első helyezettjei képviselik majd Pusztinát a Szeret - menti Népdalvetélkedőn, november 17-én. A zsűriben idén a Lajta-Szeret Egyesület tagjai voltak, Bódi Viktória, Hunyadi Péter, Molnár Előd és a pusztinai hagyományőrző Tamás Magdó. A két kategória közötti szünetben felléptek a gyerekek, akik jártak az őszi népzenei kurszusra, amit a Lajta-Szeret Egyesület tagjai tartottak november 2-5 között. Minden versenyző oklevelet és ajándékot kapott a szép éneklésért. A Szeret menti Népdalvetélkedőn az I-IV osztályosoknál a harmadikos Bece Antonia és az V-VIII osztályosoknál Bartos Madalina hatodikos diákunk képviseli majd Pusztinát. Sok sikert kívánunk nekik! Köszönjük a Communitas Alapítványnak, hogy idén is anyagi támogatásával hozzájárult a Pusztinai Népdalverseny megvalósításához!

 Nyisztor Ilona programszervező

 

unnamed