Mesét mondani, balladát énekelni mentünk Sepsiszentgyörgyre...

Az elmúlt év októberében, Sepsiszentgyörgyön első ízben került fel Bákó megyei csángó falu a Kriza János országos ballada- és mesemondó verseny részvételi térképére. Ebben az évben, november 17-én már népesebb csapattal indultunk el Szentgyörgyre.

 

Miután Szakács Károly kollégámmal illetve a budai és somoskai kis versenyzőkkel felszálltunk a kisbuszra, siettünk átkelni a hegyeken, hogy vacsoránál találkozhassunk a Csíkszeredából érkező továbbtanuló lányokkal és kísérő tanárukkal, Farkas Endrével. Rajtunk kívül ott voltak még a lészpedi diákok vezetőtanárukkal, no meg a gyimesbükkiek is a csángók csapatát erősítették. Másnap reggel kicsit tétován indultunk a Székely Nemzeti Múzeumhoz a megnyitóra, hogy kíváncsian, csodálkozva keressük helyünket a sok mesemondó és kísérőtanár között.

Aztán négy helyszínen, korcsoportok szerint elosztva megkezdődött a verseny. A legnépesebb csapatunk a balladamondóknál volt. Délután kézművesfoglalkozáson vettek részt a gyerekek, az estét pedig tánczház zárta, ahol nagyon sok moldvait húztak a zenészek. Másnap képtárlátogatás, aztán jött az eredményhirdetés, sok örömmel, elégtétellel!

Diákjaink közül a lészpedi Bardasu Paul Damian és Balas Francisc Damian a Napsugár gyermeklap különdíját kapták, a balladamondók közül a pusztinai Timaru Andrea dicséretet, a budai Laslau Ioana és Laslau Paula pedig Rustica különdíjban részesült.
A MCSMSZ diáklapja, a Reverinda hagyományteremtő szándékkal a versenyen díjat ajánlott fel azoknak a diákoknak, akik leghűbben tudják tolmácsolni szűkebb hazájuk meséit, balladáit.

Ebben az évben Puskás Panna Szatmárnémetiből, Miklós Botond Négyfaluból, Böjte Csongor Csíkszeredából, illetve a balladamondó Farkas Boglárka Barótról kapta a Reverinda különdíjat és egyben meghívást a Lujzikalagorban tartandó májusi Baka András Csángó mese- és balladamondó találkozóra.
Köszönjük vendéglátóink, a szervezők kedvességét, kitüntető figyelmét!

Petres László, Lujzikalagor

2011.12.16.