Egy hétvége Csángóföldön!

váncsa kláraA Csángó Továbbtanulók Közösségének nevelői és a Hargita Megyei Kulturális Központ jóvoltából néhány székelyföldi diák, köztük magam is, eltölthetett egy hétvégét csángó osztálytársaiknál Moldvában. Bár ez a két nap nem túl sok idő, a nevelők igyekeztek minél többet megmutatni nekünk. Azt hiszem, így, a kirándulás után nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy ez sikerült is nekik.

Nem is akárhogy! Nem csak egy sereg száraz, unalmas és megjegyezhetetlen információ zúdult a vállalkozó székely diákokra, hanem felejthetetlen emlékkel és új barátokkal lett jobb az életük.

A kirándulás május 9-én reggel 7 órakor vette kezdetét a bentlakás udvarában. Mikor a busz a rajta ülők kíváncsi diákok zsongásának kíséretében kigördült a bentlakás elől, Gabi nevelőnő röviden elmondta a kirándulás célját is, és a meglátogatandó helyszíneket is ismertette. Első megállónk Gyimesbükkben volt az Ezeréves Határnál, ahol az egész csapat a Rákóczi vár romjairól élvezhette a napsütést és a kilátást. És, hogy a reggeli ízén kívül is gazdagodjunk valamivel, elmesélték a vár és a Kontumáci emlékhely történetét. A majdnem egy órás pihenő után újra buszra szálltunk és meg sem álltunk Nagypatakig, ahol egy kápolnát látogattunk meg. Bácsi András meséjének hála egy kicsit többet tudtunk meg a Szent Márton kápolnáról, az azt körülvevő temetőről, a nagypatakiakról és az elrománosítást, valamint a kommunizmust túlélő, errefelé ritkaság számba menő, magyar feliratos keresztekről. Nagypatakról már egyenesen Dumbravénbe mentünk, ahol Alina, Ramóna és Florentina a helyi magyartanárral közösen bemutatták nekünk a falut. Itt jártunk először egy úgynevezett Magyar házban. Erről és a környék többi Magyar házairól egész történeteket hallottunk már moldvai osztálytársainktól, így nagy előszeretettel fogadtuk. A bemutatót követően felkerekedtünk és sétára indultunk a faluban, amíg elkészült az az ebédünk, minek elfogyasztásában legnagyobb örömünkre a dumbravéni gyerekek is segédkeztek. A szombat utolsó állomásaként Külsőrekecsinbe mentünk. Itt a Magyar ház meglátogatása és a falubeli séta után a tánccsoport egy újévi műsort adott elő, majd táncház segítségével próbáltak közelebb hozni minket a kultúrájukhoz és a hagyományaikhoz. Az egész csoport egybehangzó véleménye szerint ez a táncház volt a hétvége fénypontja.

Vasárnap kölcsönkért fejkendőkben pompázva vonultunk be a templomba, hogy magunkban magyarul mondjuk el az épp románul elhangzó imákat. A mise után új barátokként, tele emlékekkel és elvárásokkal szálltunk fel a buszra, hogy befejezzük az utazásunkat. Elvárásainknak megfelelően a nevelők a haza útra is tartogattak életre szóló emléklehetőségét takargató élményeket, hiszen meglátogattunk egy székelyes csángó falut, Csíkfalut. De nem csak a faluban, hanem a Csángó Rádió stúdiójában, a szerkesztőnél is tiszteletünket tettük, és bár itt találkoztunk a hétvége első vonakodásaival és elhangzott néhány „nevelőnő, én nem akarok” is, egy pár perc győzködés után mindannyian szóltunk pár szót, amelyek a kirándulásunkról szóló interjúval együtt adásba kerültek a rádióban. Ezt és néhány csoportképet követően újra átsétáltunk a falun, vissza a buszhoz, hogy néhány perc múlva soron kívül megálljunk a Szeret gátjánál.

Innen indultunk a hétvégénk utolsó magyar házához Budára, ahol még utoljára együtt ebédelt kis csapatunk. Az ebédet követően még egyszer buszra ültünk, hogy miközben körülöttünk lassan újra megjelentek a Kárpátok ismerős, védelmet nyújtó hegyei, elbúcsúzzunk Moldvától és egy kicsit talán egymástól is.

A bentlakás udvarában 17 csillogó szemű diák szállt le a buszról, hogy újra beszívja az ismerős városi levegőt, miközben felmerült bennük a kérdés, hogy vajon tényleg haza akartunk-e jönni ilyen hamar.

Pontosan kilenc nappal a leszállás után kis csapatunk újra összegyűlt a CSTK-ban, hogy átbeszéljük az átélteket és mindnyájunk arcán kis nosztalgikus mosoly jelent meg, amikor felidéztük azt a bizonyos hétvégét!

Váncsa Klára

Kós Károly Szakközépiskola

XI. osztály