Csobánkán a gyerekekkel…

Idén is sikerült 13 gyerekkel Csobánkára mennünk táborban. Számunkra ez a harmadik alkalom, hogy ebbe a táborban kísértünk gyerekeket és reméljük, hogy ezután is még megyünk a gyerekekkel. Mindenki nagyon jól érezte magát, és sokat szórakoztak a gyerekek. Ebben a táborban csak az nem érzi jól magát, aki nem akar.

Idén is a gyerekek kirándultak, strandoltak, hajókáztak, kézműveskedtek, akadályversenyeztek, és sokat játszódtak. A gyerekekre egyetemisták vigyáztak és lesték minden kívánságokat. Szoros barátságok kötődtek és sok barátra tettek szert a trunki gyerekek. Néhány gyereknek sikerölt a keresztszüleivel is találkozni, ami nagyon jó érzés volt látni, hogy próbálkoznak magyarul beszélni velük és összebarátkozni. A tábor elején, sok gyerek csalódottak és feszültek voltak, de ez az érzelmi állapot nem tartott többet, mint egy nap. Utána feloldódott a hangulat és jött a szórakozás.

 A csobánkai tábor sátortábor, ahova minden magyar vidékről (Erdély, Vajdaság, Moldva, Magyarország, Vajdaság, és más helyek) érkeznek gyerekek. Idén meglátogattuk az esztergomi bazilikát és az élményfürdőt, kirándultak Pomázra, Dobogókőre, Kővárra, strandoltak Szentendrén, minden este volt valami szórakoztató program a gyerekeknek: koncert, csángóest, előadások, sok játék és vidámság. Utolsó nap, indulás előtt sok könnyes szemet lehetett látni és sok ígéretet lehetett hallani a gyerekektől és az egyetemistáktól, hogy majd tartsák a kapcsolatot, és nem hagyják veszni a barátságot, amit kötöttek.

Jó buli volt és köszönjük mindenkinek, aki segített, abban hogy ilyen jó élményben legyen részünk.

Botezatu Viki és Szőcs Lajos Levente, trunki tanítók

2010.09.06