Szerelem, szerelem…

Idén ránk került a sor, hogy megszervezzük a népdalvetélkedőt. Egy kicsit szorongtunk, mert nem tudtuk mivel jár ennek a megszervezése, és azt sem, hogy hogyan fogadja a falu ezt a rendezvényt. Október elején megtartottuk a szülőértekezletet, és megmondtuk nekik, hogy Trunkban lesz megszervezve a népdalvetélkedő és szeretnénk, ha besegítenének nekünk.

Szorongtunk mindketten, mert sejtelmünk sem volt, hogy mi lesz a szülők reakciója, és nagyon kellemesen csalódtunk… mindenki elkezdett beszélni róla, és egyre jobb ötleteket mondtak. Mindenki mondta, hogy 2-3 gyereket fogad be, elmondták, hogy ki miben tud segíteni, jöttek azzal az ötlettel, hogy ők is szeretnének egy kis műsort előadni, hogy Trunk ne maradjon szégyenben.
Utána nagy csend lett, mert még korai volt szervezkedni, egy hetes csend után, jöttek a szülők és kérdezték, hogy le lett fújva az egész vagy miért lett ilyen nagy csend, mindenkit megnyugtattunk és mondtuk, hogy nem lett lemondva, hanem még mi sem tudunk semmi pontosat, és majd értesítjük őket, amikor valami pontosabbat tudunk.
Elérkezett november eleje és akkor már pontosat tudtunk mondani a falu embereinek. Nagyon jó érzés volt látni milyen nyíltak és boldogok, hogy ők is segíthetnek nekünk. Az egyik anyuka a faluban a polgármesteri hivatalnál dolgozik és meggyőzte a polgármestert, hogy segítsen nekünk és vegyen az oltalma alá. A másik anyuka segített az igazgatónőt és a tanárokat rávenni, hogy szeretettel fogadjanak be az iskolában és segítsenek nekünk. Egy másik anyuka elvállalta, hogy sós süteményt készít, egy néni a faluban elvállalta a kenyérsütést és az énekek betaníttatását a gyerekeknek, segített még a tánccsoport betaníttatásában és alakulásában, egy másik család elvállalta, hogy készít vacsorát, a másik család, hogy megsüti a kalácsot. Végül is kezébe vette a falu a szervezést, mi csak a részleteket kellett figyeljük.
  Nagy léptekkel kezdődött a népdalvetélkedő és még mindig nem tudtuk, hogy a tanárkollégákat hová fektessük le, de a falu ebben is segített. A szülők utána érdeklődtek és kaptak egy embert, akinek a gyereke nem jár magyarórára, személyesen nem ismert minket, de szívesen felajánlotta három szobáját a tanároknak. Ez idő alatt lelkesen készülődtünk az anyukákkal, a táncokkal, a gyerekekkel énekeltünk és vártuk a nagy eseményt. Mindenki a faluban szorongott, hogy vajon hogy fog telni? Milyen lesz? Vajon a vendégeknek hogy fog telni? Vajon fogják szeretni a vendégek a műsort? A falu népével mi is ezeket, a kérdéseket tettük fel magunkban, de nem mertük ezt kimutatni, mivel valakinek magabiztosnak kellett lennie.
Amikor minden úgy ment, mint a karikacsapás, az utolsó száz méteren érkezik egy telefonhívás, és közlik, hogy mindent le kell fújni, vagy elhalasztani, mert Bákó megyében elővigyázatosságból be van tiltva mindenféle gyűlés vagy rendezvény az új vírus miatt. Már a meghívok ki voltak küldve, minden meg volt és nagyon el voltunk keseredve, de mellénk állt akkor is a falu és elkezdtek telefonálni és győzködni a polgármestert és az iskolai igazgatónőt, hogy nem lehet most utolsó percen lefújni, mert elég híres emberek vannak meghíva, és nem lehet, hogy Trunk ezért szégyenben maradjon. Végül egy feltétellel meglehetett tartani a rendezvényt: nem lehet média Bákó megyéből, és az egész rendezvényről csak akkor lehet beszélni nyilvánosan, amikor lefújják a tanfelügyelőségi nyilatkozatot.
Trunkban a gyerekek is komolyan készültek a népdalvetélkedőre: két kislány készült a népdalvetélkedőre, mint versenyzők, a többiek pedig készültek a vendég gyerekek fogadására és a kis bábszínházas előadására. A bábszínház darab csángó nyelvjárásban volt átírva a Lázár Ervin Négyszögletű kerekerő: Dömdödöm meséje. Sajnos sok időt nem tudtunk rászánni a felkészülésre, de annál jobban sikerült.
Pénteken, a népdalvetélkedő előtti napon, nagy szorgalommal nyüzsgött a falu: sütöttük a kenyeret, a kalácsot, a sós süteményt, mindenki készült a vendégek fogadására és készítettük a következő napra az utolsó simításokat.
Végül elérkezett a nagy nap, a népdalvetélkedő napja. Izgalomnak már nem volt sem helye sem ideje. Mindenki segített, hogy a vendégek jól érezzék magukat. Hajnalosan keltünk és végig futottuk az egész napi programot. Előkészítettük a reggelit, a termeket és izgalommal vártuk a vendégeket. És minden úgy alakult, ahogy elképzeltük. Mindenki a faluból tudta hol a helye, hol kell segítsenek, mi a teendője, úgy éreztük, hogy minden magától megy. Vártuk és drukkoltunk a versenyzőknek, de legfőbbképpen a trunki kislányoknak. Miután lejárt és kijöttek a kislányok, mindenki megnyugodott és vártuk, hogy járjon le a bábszínház, mert egy kicsit tartottunk attól, hogy nem lesz a közönség ínyére. De mégis összejött nekünk, mindenki élvezte, még akkor is, ha nem mindent értettek meg. A sikernek különösebben a gyermekek örvendtek, amikor a szüleik meg dicsérték, és mondták nekik, hogy nagyon szerették az előadást.
Az esti gála is nagyon szép volt. Az öregebb korosztály könnyezet, amikor látták a Csík falusi gyerekeket fellépni és nagyon szerették Ivánovics Tünde és Fábri Géza előadását, amikor trunki népdalokat is előadtak. Az est fénypontja a trunkiak számára a trunki felnőtt csoport rövid tánc-előadása volt, amikor döbbenten nézték, hogy valakik még tudnak néptáncot táncolni. Az öregek azt mondták, hogy olyan volt, mint régen, mint akkor, amikor ők fiatalok voltak és horbába jártak vasárnaponként. Az egyik öreg néni azt mondta, hogy olyan fiatalnak érezte magát abban a 15 percben amikor a falusi asszonyok táncoltak. A mulatság este 11-ig tartott, ahol a falu nagy része megfordult. Volt, aki táncolt, volt, aki csak nézelődött és volt, aki megpróbált tanulni táncolni. Ezen az estén mindegyik korosztály táncolt: kicsi gyerek, fiatalok, öregek, nők, férfiak és mindenki, aki akart. Nagyon kellemes családi hangulat alakult ki.
Vasárnap reggel a tanár kollégáink és az itt maradt versenyző gyerekek haza utaztak. Utána pedig elmentünk a faluban megköszönni a falu népének a segítséget. Nagyon jó jelzéseket kaptunk, és végre éreztük mi is, hogy a falu részévé váltunk. Annyit tudunk, hogy a népdalvetélkedővel elkezdett tevékenységeket nem hagyhatjuk abban, hanem folytatnunk kell a táncot, a különös alkalmak megszervezését. Mi csak a szikrát kell adjuk, mert a trunki emberek életre keltik és életben tartják a tüzet.
Mi már csak hálát kell adjunk az Istennek, hogy ebben a kis Szeret-menti faluba kerültünk, és része lehettünk ennek a kis barátságos közösségnek. Amíg élünk, emlékezni fogunk ennek a falunak a szeretetére és kedvességére, amivel minket befogadtak maguk közé és megengedték, hogy bepillanthassunk a mindennapi életükbe. Többet kaptunk tőlük, mint amennyit mi valaha az életben vissza tudnánk hálálni. Mostanig sem bántuk, de legfőbbképpen most nem, hogy ide kerültünk, csodálatos érzés ezekkel, az emberekkel szóba állni és együtt működni velük.
Fontosnak tartjuk megköszönni névszerit azoknak az embereknek, akik segítettek mindezek csodálatos pillanatok átélésében: Anton Şiler- polgármester, Anton Doboş- alpolgármester, Antip Crina – trunki iskolaigazgatónő, Rotary Club Bákó, Trunki Általános Iskola tanári közössége.
Közremüködő családok: Budău Florenţ és családja, Róka Mihály, Bendic Cristina, Ghiur Apiştoaei Paulina, Pişta Cristina, Coşa Iuliana, Budău Maria, Tulbure Ștefan, Ghiurcă Cristina, Farcaş Maria, Vacaru Ferenţ, Ghiurcă Cristina, Ghiurcă Sabina, Benedic Maria, Panţiru Veronica, Patraşcu Paulina, Jitaru Cătălina, Budău Gabriela, Budău Daniela, Farcaş Matilda, Pista Bianca, Bendic Sergiu, Budău Gabriel.
Köszönet a támogatóknak: Comunitas Alapitvány, Felföldi Elek és Ormosy Levente keresztszülőknek.
Mindenkinek hálás köszönet, aki közreműködött és segítet e rendezvényen!

 

Botezatu Victoriţa-Oana és Szőcs Lajos Levente, trunki tanítok